Május közepétől új szabályok a fogyasztók szavatossági jogainak érvényesítésében

A nemzetgazdasági miniszternek a fogyasztók számára eladott termékekre vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályaira vonatkozó rendelete május közepétől lép hatályba, és annak rendelkezéseitől a vállalkozások a fogyasztók hátrányára nem térhetnek el.

KRS: megváltoztak a versenyeztetési eljárással történő beszerzés szabályai

2014. március 15-től az új Polgári törvénykönyv a versenyeztetési eljárással történő beszerzés szabályait is megváltoztatta. A korábbi jogszabály nem tartalmazott külön rendelkezést a versenyeztetési eljárásra vonatkozóan, a hatályos szabályok azonban meglehetősen széles körben biztosítanak új lehetőségeket az ajánlatkérőknek.

Júniusban jelentősen változnak a fogyasztói szerződések szabályai

Súlyos jogkövetkezményekkel jár, ha a vállalkozás elmulasztja a fogyasztói szerződésekre vonatkozóan előírt tájékoztatási kötelezettségeit. A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 2014. június 13-án hatályba lépő új kormányrendelet jelentős módosításokat vezet be a fogyasztói szerződésekre vonatkozóan.

KRS: a kárfelelősségi szabályokon is változtat az új Ptk.

Az új Ptk. – más jogterületek mellett – a kártérítési szabályok terén is változásokat hoz, hiszen az eddigi utaló szabály helyett a szerződéses kárfelelősség önálló felelősségi alakzatként nyer szabályozást, mely azt is jelenti, hogy az új Ptk. szakít az egységes polgári jogi felelősség elvével és eltérő elvi alapokra helyezi a szerződéses és a szerződésen kívüli károkozásért való felelősséget.

KRS: a gyűlöletbeszéd szabályozása a személyiségi jogok körében és a sérelemdíj

Míg korábban hazánkban a büntetőjog keretei között került szankcionálásra a gyűlöletbeszéd, a közösség elleni izgatás, majd a közösség elleni uszítás tényállásaként, az új Ptk. 2014. március 15-i hatálybalépésével rendkívül fontos változások történnek a vonatkozó jogi szabályozásban és igényérvényesítési lehetőségekben.

KRS: a közhasznú alapítványok május 31-ig vehetik igénybe a kedvezményeket

Május 31-ig vehetik igénybe a kedvezményeket az olyan közhasznú alapítványok és egyéb társadalmi szervezetek, amelyek a „Civil törvénykényt” emlegetett, 2011. évi CLXXV. törvény hatályba lépése előtt kerültek közhasznú, vagy kiemelkedően közhasznú szervezetként nyilvántartásba vételre.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Publikációk csatornájára

Hírek

Infó

Események